csendben fürödve mély alázattal
vártalak
kilenc nehézédes hónapját megéltük
a vágynak
egymásban remegve minden pillanatát
aranyra festetted
nem volt szent titok, sem ostoba kérdés
nem hiába
nem hiába
hívtál ébredésedhez nászágyként
engemet
tudtam arcod, hajad, simogató kezed,
szememben a szemed
bennem feszült az izmosodó, hősülő
férfitest
mézillat, narancsfény, felhőtánc- 
ős szerelem 

mi lesz, ha véget ér ringató álmod
rettegtem
bőrödet hasítja majd a kíméletlen
hideg
homályhoz szokott szemed vakítja
az élet fénye
rád olvadó méhem nem ölel már
téged
parázsló levegő robban sikítva
tüdődben
hogy nyomorú utadon nem segítek
bocsásd meg, kérlek
bocsásd meg, kérlek
hogy kicsiny testedet kínzó fájdalmad
nem enyhítem
de én csenddel várlak, karjaim vigasz
ölelésében
mellem adta édes gyönyörűségben
hallod és megérted
szemembe nézel, s bölcs tekinteted
jelez
nincs baj, már itt vagy
velem s nekem,
kéz a kézben a két lélek új útra kél
- a végtelenbe…