csend ül a világon
nyugalmában
fák pihennek
ágakon madarak
magukba merülve
tudva
kivárva
figyelnek
a nap
alább bukik
a határon
körötte az ég
lángoló vörösbe hajlik
könnyű felhők
úsznak némán
elé és rá
az álló idő
bíztatón mosolyog
vihar közeledik