valamikor
emlékeim szerint
meglehetősen régen
festettem egy képet
de nem tiszta
frissen ropogósra
mosott, vasalt
hófehér vászonra
hanem olyan
szennyes-sárga
szakadozott
ezer évem alatt
agyonhasznált
már nagyon nem tetszik
lepedő darabra
és még hozzá
nem művészi
késztetésem
csupán cselező
elfedni, leplezni
akarásom
vezette kezem
ahogyan
a színeket, formákat
a lassan szemem előtt
életre kelő
álom-látomásokat
ebben az újdonsült
valóságomban
megjelenítettem
s emlékszem
ahogyan néztem
művemet készen
izgatottan álltam
büszkén ragyogtam
csodáltam
naponta gyengéden
végigsimítottam
aranykeretét a portól
nagy kénnyel megóvtam
s így teltek vakboldogan
napok, hosszú évek
világomat biztosította
varázsfestményem
mígnem egy hajnalon
fény álomból
magamhoz térve
szememet dörzsölve
furcsa pillanatokra
semmit nem értve
bámultam a képem
de csupán homályos
fakó színfoltok előttem
a még kivehető
felismerhető formák
vajon mit jelentnek
elmosódott talány
megsemmisült illúzió
a szennyes-sárga
szakadozott
agyonhasznált
lepedő darabról
a számtalan régi-új
pecsét, paca és folt
kedvesen rám mosolyog
bennem pedig ekkor
égi nyugalommal teli lélek
hiszen végre már látom
EZ
az én csodálatos
varázsfestmény-világom
