nap mint nap
az UTAM része
de eddig nem láttam
észre sem vettem
csörtettem végig
e megszokott szakaszon
naponta többször
télen,nyáron, őszön
és virágos tavaszon
lehajtott, üres főmmel
magam elé meredve
gondolat nélküli
önmagukat megtévő
lépéseim vittek
de tegnap egyszer csak
megálltam
nem mozdult
megfagyott a testem
s ekkor eszméltem
pontosan hol járok
ijesztő kerítés mellettem
s hatalmas korlátok
éreztem s féltem most
itt bezárult világom
fölém borulva
súlyos faágak
elveszik a fényt
mit annyira vágytam
nem látom a napot
nem látom az eget
nem látom innen
utam merre vihet
lábam előtt kopott
agyontaposott macskakő
kik előttem végigjárták
elvesztek-e itt mind ők
megijedtek-e
látva a lehullott
halottsárga leveleket
mertek-e
továbblépni vagy
szoborrá dermedtek
észrevették-e
ami nekem ott akkor
a semmiből bevillant
mint istenhangú
gyöngéd sugallat
hagyjam a félelmet
ne szememnek higgyek
a kerítés mellettem
és a hideg korlátok
nem ártanak
nem gátolnak
nem
már nem visszatartanak
csupán vezetni akarnak
utamat mutatva
előre a sárga ösvényen
a csodás levélszőnyegen
a karnyújtásnyira lévő
rám várakozó
aranyfénybe terelve
