amikor azt gondolod
egyedül állsz
a sötét, rideg
légüres térben
amikor azt gondolod
a rád nehezedő
végtelenül érkező
idegen feladatok
kíméletlenül összetörnek
amikor úgy érzed
utad magányában
tested megfagy
s a növekvő jégréteg
rajtad összeprésel
amikor úgy érzed
elvesztél végleg
nem leled
hogyan és merre
amikor már épp
feladni készülsz
talán a mélyben
meg is adod magad
akkor jön
szem a szemedben
egy kedves szó
bátorító ölelés
erős támasz
minek nekidőlhetsz
megbízhatóan tart
vígasztal, segít, emel
s tudatja
hogy együtt
minden egyszerű
összefogva
nincs lehetetlen
közösen haladva
a legsúlyosabb teher
is légiessé lesz
szétfoszlik, eltűnik
a hála és az öröm
mindent megtöltő
áldott létében
